Szeretettel invitálunk a Galya-kilátóba!

Ha az Országos Kéktúra nyomvonalán vagy a lenyűgöző Magas-Mátrában kirándulva Galyatetőre, a hazai természetjárás bölcsőjébe érkezel, szeretettel invitálunk a Galya-kilátó felfedezésesére. Az épület azzal a céllal született újjá, hogy a régmúltban ikonikus kilátó újra méltón fogadja és élményekkel gazdagítsa a természetjárókat.

Reméljük, neked is maradandó élményben lesz majd részed!

TÖRTÉNET

A KILÁTÓ JELENE

HASZNOS INFORMÁCIÓK

MÉDIAMEGJELENÉSEK

Kapcsolat

Múlt és jövő összefonódása (rövid történet)

A kilátóra tekintve szembetűnő, hogy a régi épület alapjain folytatódik az új, majd a tetején végtelen távlatok nyílnak a tájra. A múlt és a jövő összekapcsolódása a rekonstrukció szellemiségét, az alkotói koncepciót és a tervezést is jellemezte. Az európai uniós projekt keretében megvalósult felújítás a Magyar Természetjáró Szövetség vezetésével és az Egererdő Zrt. közreműködésével jött létre, amelyben a múlt értékeinek és a természeti környezetnek a tiszteletben tartása mellett a túramozgalom hagyományainak a jövő generáció számára történő fenntartása is központi szerepet kapott.

A mátrai túrázás népszerűsítésében az 1887-ben alakult Mátra Egylet tagsága tette meg az első jelentős lépéseket. Nekik köszönhető, hogy már 1894-ben menedékház szolgálta Galyatetőn a természetjárókat. A település a múlt század közepe óta közkedvelt üdülőhely, amely a hegyvidék szépségét és békéjét nyújtja az utazóknak, pihenőhelyként szolgálja a hegyi sportok szerelmeseit, a túrázókat és táborozókat.

A Péter hegyesén különféle források szerint 1934–38 táján emelték azt az andezitből épült kőkilátót, amely az évtizedek során egyre fáradtabban, hanyatlásnak indulva állt a hatalmasra növekedett bükkfák ölelésében.

Mindezen alapult a Galyatető Turistacentrum létrehozásának terve, illetve a Galya-kilátó újjászületése.

Az építkezés nehézségei

Évtizedekig csak vegetált az eredetileg mátrai andezitből készült épület, amelyet nem kímélt az idő vasfoga. 2014-ben munkagépek, építőmunkások jelentek meg a területen, hogy a régivel harmóniában egy minden igényt kiszolgáló, modern épület születhessen meg mintegy 50 tonna betonvas, 12 km gyengeáramú vezeték, 24 km villamosvezeték felhasználásával. A 770 négyzetméter alapterületű turistaházban 52 fő pihenheti ki a kirándulás fáradalmait, az étterem 70 éhes vendéget tud fogadni.

Az építészeknek számos nehézséggel kellett megküzdenie az épületek tervezésénél és megújításánál: például a kilátónál kérdés volt, hogy a 13 méter magas látszóbeton magasítás miatt meg fog-e állni, ezért ki kellett bélelni az épületet egy vasbetonszerkezettel, így került kívülre a dupla lépcsőspirál, amely a kétirányú közlekedést szolgálja. A Turistacentrumnál hőszigetelni kellett az öreg épületet, de ha kívülről történik mindez, akkor eltakarták volna a ház legfontosabb karakterét, a mátrai andezitet, ezért a belső oldalon, az épület régi részében kellett megoldást találni, és csak ott lehetett kivinni a burkolatot, ahol új részeket építettek a házhoz.

Az építési folyamat megmérettetései mellett az eredmény mégis egy olyan építészeti együttes lett, amelyben mindenki megtalálhatja az igényszintjének megfelelő szolgáltatást és jól érezheti magát.

A Galyatető Turistacentrum létesítményeinek részeként 2015-ben rekonstruált Galya-kilátót a kortárs magyar építészet két kiválósága, Kovács Csaba vezető építész és Vass-Eysen Áron építész tervezte. Alkotásuk többek között a Média Építészeti Díja közönségdíját, a nemzetközi Architizer A+ Awards közönségdíját, valamint az American Architecture Prize (AAP) arany fokozatát is elnyerte.

Hazánk legmagasabban álló, a Péter hegyesén található kilátója a Galyatető Turistacentrum épületétől kiépített lépcsőn közelíthető meg. A látogatás beléptetőkapun keresztül lehetséges, egy 200 forintos pénzérme bedobásával. A turistacentrumtól 200 méterre fekvő, 30 méter magas kilátó csúcsára – két különálló lépcsősoron – 162 lépcsőfok vezet fel. A tetőteraszról 360 fokos körpanorámában lehet gyönyörködni. A csaknem 1000 méteres magasságból ámulatba ejtő a látvány, madártávlatból a Mátra, a Bükk és a Tátra hegyvonulataira tekinthetünk.

Fotó: Varró János

A kilátó épületében hangulatos, széltől és esőtől védett bivakhelyiségek találhatók, amelyek a kilátótorony felső három emeletén – szintenként öt fő részére – biztosítanak éjszakai menedéket vadregényes környezetben. Modern köntösben, wifivel és áramvételi lehetőséggel, a közelben zuhanyzókkal, a turistacentrum szomszédságában.

A kilátó építészeti alkotásként túlmutat a régi kilátószint megemelésén, illetve a korábban élvezhető látvány visszanyerésén, hiszen az alkalmazott funkcionális ötletek és a biztonságot szolgáló megoldások a tervezőknek köszönhetően olyan elemekként öltenek testet, amelyek a felhasznált anyagok textúrái és strukturális különbözőségei révén mozgalmasságot, sokszínűséget teremtenek. A bivakfülék színes ablakszemei látványos fényjátékot hoznak létre a napszakok és a külső fényviszonyok változásait tükrözve.

A Galyatető Turistacentrumot és a Galya-kilátót létrehozó és működtető szakemberek munkájában,
a természetszeretet, a fenntarthatóság és a természettudatosság, központi értékek. Ezért, kedves látogató, téged is arra kérünk, ha nálunk jársz, óvd meg ezt a kivételes tájat és ezeket a különleges épületeket!

Szeretettel várunk, reméljük, találkozunk veled!

A kilátó kamerával megfigyelt területen helyezkedik el, beléptetőkapun át látogatható, amely 200 forintos érme bedobásával nyílik. Pénzváltási lehetőséget korlátlanul biztosítunk a Turistacentrumban.  A bevételeket az épület korszerű állapotának fenntartására fordítjuk.

Kérünk minden természetbarátot, hogy a kilátó épületében és annak környezetében fokozottan óvja meg értékeinket!

  • Prospektusunkat itt lapozgathatod.
  • Egy kiadós túra és 162 lépcsőfok megmászása után jóleshet egy forró ital, egy hűs frissítő vagy egy tápláló finomság. Éttermi kínálatunkat itt érheted el.
  • Aktuális híreinket Facebook-oldalunkon érheted el.
    Örülünk, ha a kilátóban készült fotóidat úgy teszed közzé a közösségi médiában, hogy a Galyatető Turistacentrumot helyszínként jelölöd meg.
  • Koronavírussal kapcsolatos információinkért kattints ide.
  • Természetjáró app – Magyarország online, interaktív térképes útikönyve.

A különleges épület iránti jelentős médiaérdeklődésnek köszönhetően cikkek és filmek sokasága méltatja a Galya-kilátó értékeit.

 

2021

 

2020

 

2018

 

2017

 

2016

 

2015

 

A minden évszakban különleges látványt nyújtó kilátó a hét minden napján látogatható.

Nyitva: 8.00 – 20.00
(Kivételes esetekben – például rendezvény vagy filmforgatás idején – az átmeneti zárvatartásról a Facebook-oldalunkon nyújtunk információt.)

 

Elérhetőségeink megtekintéséhez kattints ide!

Megközelítés

 

SZÉP Kártya elfogadóhely

Támogató partnerek